Bevallom, eddig azért nem tettem ki a blogomra a piskótatekercsem receptjét, mert nem gondoltam, hogy bárkit lázba hozna, de eddig ahányan kóstolták, annyian kérték el tőlem a receptet, így hát mindannyiunk érdekében megosztom itt. :)
Rég nem osztottam meg Veletek receptet, úgyhogy éppen ideje volt már. :) Sok oka volt a nagy hallgatásnak, de egy finom házi brióssal most megtöröm a csendet. Az alaprecept - mint oly' sok kalácsom esetében - Anyukámtól származik, csak pici módosítás van benne. Fogadjátok szeretettel, és süssétek…
Nagyon szeretem a klasszikus tortákat, leginkább ezek állnak közel az ízlésemhez. A Sacher-torta egy örök klasszikus, és majdnem mindenki szereti, mert a fő összetevői a legnagyobb kedvencek közé tartoznak: csokoládé és sárgabarck lekvár.
Aki olvasta már az eredeti (tényleg az eredeti) feketeerdő torta receptjét, megelégszik az egyszerűbb verzióval is, amit persze egy német kikérne magának, de nekünk azért pont jó lesz. :) A tétet persze megemeljük, és nem a neten fellelhető pudingos verziót csapatjuk, hanem egy csokoládésabb…
Talán mindenki számára a klasszikus, ma már retrónak számító gyümölcstorta volt az első, saját készítésű tortája, hiszen ennél egyszerűbb torta nincs a világon.
Nem egy gyorsan elkészíthető tortáról van szó, de annál könnyebb megcsinálni, így akár a kezdők is belevághatnak. Türelem, rum és rengeteg cukor, ez a jó puncstorta szentháromsága. :)
Kinézetre nem túl csábító, mégis nagyon büszke vagyok erre a receptemre, mert hozzáadott cukrot és édesítőszert nem tartalmaz, ennek ellenére nagyon finom, ráadásul szuperegészséges a sok tápláló alapanyagtól.
Még mindig maradt mézes kalács? És a fületeken jön már ki? :) Ha unjátok a sok laktató karácsonyi sütit, de vágytok valami könnyedebb finomságra, akkor készíthettek egy szuper pohárdesszertet, ami új szintre emeli a mézes kalácsot.