Könnyen, gyorsan, olcsón - így is lehet sütni-főzni.

Eddi konyhája

Tejszínes, tárkonyos csirke kuszkuszzal

Pillanatok alatt elkészíthető, ízletes étel ebédre vagy vacsorára

2017. október 15. - Eddi konyhája

p1013629.JPG

A csirkés ételek több szempont miatt is favoritok nálam. A csirke nagyon gyorsan elkészül, sokféle fűszerrel lehet ízesíteni, alakbarát, és olcsó alapanyag. Mi kell még? Hát jó receptek! ;)

Ez volt az első receptem, amikor a tárkonnyal próbálkoztam. Mustárral és tejszínnel kombinálva egy igazán ízletes mártás készült a csirkéhez, köretnek pedig mehet hozzá szinte bármi: bulgur, kuszkusz, tészta, jázmin rizs.

Hozzávalók (2 személyre):

- kb. 400 g csirkemell

- 2 dl tejszín (habtejszín és főzőtejszín is megfelel)

- 1 kisebb fej vöröshagyma

- olívaolaj

- 1-2 ek mustár (ízlés szerint)

- 2-3 tk tárkony

- só, bors (ízlés szerint)

Elkészítés:

A hagymát vágjuk egészen apróra, és dinszteljük meg az olajon. Ezután adjuk hozzá a kockákra vágott csirkemellet, és addig pirítsuk, amíg el nem fő a hús leve. Ekkor sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a mustárt, majd öntsük fel a tejszínnel. Nos, itt megjegyezném, hogy sokan a főzőtejszínt nem nevezik tejszínnek, mert bizonyos zsírtartalom alatt főbenjáró bűn tejszínnek nevezni. Ragukhoz, levesekhez viszont nekem tökéletesen megfelel, különösen azért, mert pont a zsírtartalom miatt feleannyi kalória van benne, mint a habtejszínben. Utóbbit meghagyom sütikhez, főzéshez pont jó a főzőtejszín, de ezt mindenki maga döntse el. Szerencsére mindkettőből lehet laktózmenteset is kapni, nálam ez fontos szempont.

Mivel a csirke már a pirításkor elkészül, nem kell sokat főzni, csak meg kell várni, hogy a tejszín rottyanjon egyet. Azért írok sok esetben ízlés szerinti mennyiséget, mert kóstolás után lehet még mustárt tenni bele, ha valaki szeretné, a só és bors pedig abszolút ízlés szerint kerüljön bele.

p1013630.JPG

Többynyire rizzsel szeretem, de most kuszkusz készült hozzá. Próbáljátok ki, és felejtsétek el a poralapú borzalmakat, mert ez az étel is megvan 15 perc alatt.

Főzésre fel!

 

süti beállítások módosítása