Könnyen, gyorsan, olcsón - így is lehet sütni-főzni.

Eddi konyhája

Borsópüré

Nemcsak finom, hanem gyorsan elkészíthető és még diétás is. Mi kell még? :)

2017. január 02. - Eddi konyhája

 

15857551_1395770873767385_80017482_o.jpg

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy a főzés során a köretek kitalálása okozza a legnagyobb fejtörést. Ha diétázik az ember, ez még nehezebb feladat. A borsópürét nagyon régóta ki szerettem volna próbálni, és most végre sor került erre. Feltétlenül próbáljátok ki ti is!

Hozzávalók (4 személyre):

- 1 kg fagyasztott borsó

- 3-4 gerezd fokhagyma

- olívaolaj

- petrezselyem

- 20 g teavaj

- kb.1,5 dl tej (állagtól függően)

- só, bors (ízlés szerint)

Elkészítés:

Kevés olívaolajon forgassuk meg az aprított fokhagymákat, majd öntsük rá a fagyasztott borsót. Öntsünk alá vizet, hogy meg tudjon párolódni (kb. 2-3 dl), semmi esetre se lepje el a borsót! Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a petrezselymet, szárítottból én kb. 2 teáskanállal tettem bele.

Pároljuk addig a borsót, amíg meg nem puhul, ez kb. 10-15 perc. Vigyázzunk, nehogy túlfőzzük a borsót, mert megkeményedik!

Amikor már puha a borsó, vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a vajat, és egy kevés tejet. Kezdjük el pürésíteni, és annyi tejet adagoljunk hozzá, hogy a megfelelő állagot elérjük. Én kb. 1,5 dl tejet adtam hozzá, de ez lehet kevesebb és több is.

Hát ennyi az egész! :) Finom sült csirkemell, némi saláta, és olyan kis lakomát tudunk csapni, hogy észre sem vesszük, milyen egészségeset és diétásat eszünk! :)

15870651_1395770877100718_512503333_n.jpg

Főzésre fel! :)

süti beállítások módosítása